Receptek

2014. 04. 14.

Fokhagymás, olívás spagetti

Egész nap dolgoztam, erőltetett menetben intéztem az egyik aktát a másik után. A nyolc óra munkaidőből talán csak az ebédszünet alatt álltam fel a számítógépem elől. Délután jöttem rá, hogy ma még nem is érte az arcomat a tavaszi nap. Hazafelé mégsem a jó idő, hanem egy nyugtató fürdő gondolata tartotta bennem a lelket. A közértben és a zöldségesnél való sorban álláshoz sem volt már erőm, így nyílegyenesen tartottam a célom – a forró vízzel teli kád – felé.

Amikor már elengedhettem magam, és mosolyogva élveztem az illatos fürdőt, elkezdett korogni a gyomrom.. Persze akkor már sajnáltam, hogy nem tértem be egyetlen boltba sem hazafele. Bekukkantottam a hűtőbe, de egy doboz telfölön, egy üveg boron, egy doboz tejen és egy fél pritamin paprikán kívül semmi nem volt a gép bendőjében. Kinyitottam a szekrényt, és megörültem, hogy legalább tésztám van otthon. Az olívaolaj a konyha állandó lakója, és a hagymás-krumplis kosaramban fokhagymát is találtam...

Higgyétek el. A legegyszerűbb mindig a legnagyszerűbb. :)

fokhagymás, olívás spagetti 2. kész 1000.jpg

Fotó: KockacZukor

Hozzávalók:
6 gerezd fokhagyma
3-4 kanál olívaolaj

petrezselyem
fél csomag Gyermelyi Vita Pasta spagetti

Elkészítés:
A spagettit olajos-sós, forrásban lévő vízbe tesszük, és al dente-re főzzük. Ezután leszűrjük, és hideg víz alá merítjük. A fokhagymákat kis kockákra vágjuk. Serpenyőben pár kanál olívaolajat forrósítunk, majd a fokhagymát ebben kicsit megpirítjuk. A tányérra kitett spagettira a forró fokhagymás olajat ráöntjük, sózzuk, majd az egészet átforgatjuk.

fokhagymás, olívás spagetti kész 1000.jpg

Fotó: KockacZukor

Én mindig kis szemű fokhagymát kapok, pedig a főzős műsorokban látható óriás fokhagymákra vágyom. Hol lehet vajon ezeket a nagyra nőtt szépségeket kapni? Melyik piacra menjek, vagy melyik zöldséges árul ilyet? Tudtok ajánlani ilyen helyeket?

 

 

- KockacZukor -

Ez is érdekelhet
Minden jog fenntartva! Gyermelyi Zrt. 2021