Receptek

2011. 01. 03.

Kéksajtos paradicsomos penne



Jó sok évvel ezelőtt belefutottam egy receptbe, ami ételsűrítőt írt elő. Le is mentem a boltba, hogy beszerezzem, hosszú keresés után találtam is egy Knorr-feliratú dobozkát, benne valami fura extrudált gilisztákkal, de végül jött valaki, és a fehéredésig szorította a csuklómat, hogy bele ne tegyem, ez élelmiszeripari méreg! Sűríteni mindenekelőtt forralással kell, végső esetben egy kis lisztet lehet szórni. Azóta ehhez tartom magam, de most eszembe jutott még valami: sajttal is lehet szószt sűríteni.


Direkt valami olyasmihez próbáltam, ami nem a hagyományos tejszínes-sajtos vonalon halad, így egy paradicsomszósz lett belőle. Amúgy tipikus maradékfeldolgozó étel. Az ilyet pl. arról lehet felismerni, hogy az ember aggódik, hogy nem lesz elég tartalmas, ezért úgy kezdi az egészet, hogy némi mandulát, diót vagy mogyorót pirít. Ez esetben a mandula esett kézre. Amikor finoman pirulni kezdett, hozzátettem a hagymát, üvegesre sütöttem, közben egy kis apróra vágott fokhagymát és chilit is szórtam rá, vigyázva, le ne égjen. Amikor elérte a kívánt állapotot, egy darabos paradicsomkonzervet öntöttem rá, és jól összerotyogtattam. A konzervdobozt főzővízzel öblítettem ki, a főzővizet a szószba öntöttem. Amikor a kellemesnél még egy kicsit hígabb volt a paradicsomszósz, akkor beletördeltem kb. 5 dkg márványsajtot, és hagytam szétolvadni benne, miközben finoman megfűszereztem: egy csipet zsálya, rozmaring, friss szerecsendió reszelék. Aztán még egy deci tejszínnel kis lángon összefőztem, majd beledobtam a kész pennét, összekevertem, tálaltam.
Ha valaki nagyon ügyes, akkor nem önt hozzá tejszínt, és nem is keveri el a kéksajtot a paradicsomban, hanem élvezkedik azon, hogy az olvadt márvány, hogyan fertőzi az ártatlan paradicsomot.
Ízre azonban így is nagyon ott volt. Persze mindenekelőtt a tejszín és a paradicsom találkozásából születű „rózsaszín” íz volt domináns, amit általában gombás tésztaszószoknál készítenek. De a háttérből előkúszva, egyre erősebben érződött, hogy a márványsajt valami nagyon fókuszált, pikáns, sós élességet kölcsönöz a paradicsomnak.

Hozzávalók:

Mandula, dió, mogyoró
Hagyma
Fokhagyma
Chili
Koriander
Szerecsendió
Zsálya
Rozmaring

Darabos paradicsomkonzerv
Kéksajt – 15 dkg
Főzővíz
Tejszín

 

Ez is érdekelhet
Minden jog fenntartva! Gyermelyi Zrt. 2021