Kultúrmetélt

2021. 08. 19.

Köszönet mindenért perzsa szeretetsütivel

Legendás sütivel köszöntjük az egészségügyi, szociális és egyéb humanitárius területeken dolgozókat humanitárius világnapon – szerezz örömet nekik vagy valakinek, aki sokat tett érted falatnyi figyelemmel, gasztroszenvedéllyel!


Volt egyszer, hol nem volt, egy gyönyörű lány, aki halálosan beleszeretett egy fess perzsa hercegbe. A lány nem volt nemesi származású, így minden leleményességére szüksége volt, hogy kiszemeltjét magába bolondítsa. Tüzetesen tanulmányozta a herceg napirendjét, megfigyelte szokásait, egy szép napon pedig gyönyörűen felöltözve, beparfümözve – mintegy véletlenül – elomlott a virágokkal teli fűben, ott, amerre kiszemeltje lovagolni szokott. Semmit sem bízott a véletlenre: elhatározta, hogy a herceg összes érzékszervére fog hatni, az akció előtt ezért minden vágyát egy csodás rózsás, gránátalmás, pisztáciás pitébe sütötte bele, amit még sáfránnyal is bolondított. Míg várakozott, letört belőle egy falatot: az aromák kiszabadultak, a herceget a lányhoz vezették… Innentől kezdve a történetnek két befejezése van: az egyik szerint a lány végzetesen magába bolondítja a herceget, aki palotájába viszi, feleségül veszi, és élnek egészségben, boldogságban, míg meg nem halnak. A másik szerint a lány egy felejthetetlen napot tölt együtt kedvesével, mialatt a süti jó része is elfogy. A herceg búcsúzáskor megígéri neki, hogy visszatér érte, ez azonban soha nem történik meg. A lány a finomság maradékával vigasztalódik, ami erőt ad neki a folytatáshoz és az újrakezdéshez: a perzsa desszertremekmű nem véletlenül a szeretet és a megbecsülés jelképe máig.


Humanitárius világnapon a társadalmi-humanitárius ügyeket szolgáló egészségügyi, szociális és egyéb szakterületeken dolgozókat ünnepeljük (2008 óta) augusztus 19-én. Az ENSZ Közgyűlése az eseményt a bagdadi Canal Hotelben 2003. augusztus 19-én történt bombamerénylet áldozatainak tiszteletére vezette be: a támadásban meghalt 22 ember közül 18 ENSZ-dolgozó volt, köztük Sérgio Vieira de Mello, az Egyesült Nemzetek emberi jogi főbiztosa és az ENSZ főtitkárának iraki különleges képviselője. A brazil származású Vieira halálakor 34 éve dolgozott békefenntartóként, konszolidációs programok vezetőjeként a világ legveszélyesebb helyein. Egy újságíró szerint leginkább James Bond és Robert Kennedy keveréke volt, aki, ha 2008-ban tragikus körülmények között nem veszíti életét, akár az ENSZ következő főtitkára is lehetett volna (a róla és a merényletről készült film „Sergio” címmel látható a Netflixen).

A humanitárius világnap mindenkori feladata, hogy ráirányítsa a figyelmet a természeti, társadalmi krízisekben áldozatos munkájukkal másoknak sokszor életmentő segítséget nyújtó egészségügyi és egyéb szakértőkre, valamint a folyamatos (élet)veszélyre, amiben munkájukat végzik (2020-ban 405 humanitárius dolgozót ért támadás, 108-an meghaltak, 242-en megsebesültek, 125-üket elrabolták). Augusztus 19-e az az alkalom, amikor erőfeszítéseiket, jelenlétüket megköszönhetjük, amikor legalább egy napra ők kerülnek reflektorfénybe.

Az ENSZ ugyanakkor a világot sújtó problémák közül: felmelegedés, víz- és élelmiszerhiány, társadalmi egyenlőtlenség szülte konfliktusok, migráció, stb. minden évben kiemel egyet, 2021-ben pedig – mi más? – a klímakrízis kerül fókuszba, mégpedig a klímaváltozás hatásait leginkább elszenvedő – és ahhoz legkevésbé hozzájáruló –, sebezhető közösségek szemszögéből.

Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (IPCC) sok száz tudós közreműködésével 2021. augusztus 9-én tette közzé azt az átfogó klímajelentést, melyben a különböző szakterületek képviselői alátámasztják, hogy az elmúlt 125 ezer évben az utóbbi 10 volt a legforróbb a Földön, 2 millió éve nem volt ennyi szén-dioxid a légkörben, a globális felmelegedés pedig minden kétséget kizáróan emberi tevékenység következménye. Leszögezték: ahhoz, hogy a globális átlaghőmérséklet-emelkedést a kritikus 1,5 fokon belül tartsuk, a károsanyag-kibocsátást 2030-ra a jelenlegi felére kell csökkenteni, 2050-től zéró kibocsátásra átállni.

A 2021-es humanitárius világnap a klímaváltozás által előidézett vízhiány, elsivatagosodás, ellehetetlenülő életkörülmények, a szélsőséges időjárás miatt kialakult árvizek, erdőtüzek közvetlen elszenvedőit és a velük foglalkozó – saját bevallásuk szerint a kríziszónákban sokszor az alapvető létbiztonság fenntartására képtelen – humanitárius dolgozókat állítja középpontba. E közösségek, akik nap mint nap a bőrükön érzik azt, amiről a tudományos jelentések szólnak, az ENSZ 2021. novemberi, Glasgow-ban megrendezésre kerülő Klímaváltozási Konferenciájáján (COP26) is kiemelt figyelmet kapnak. A kiszáradás, elsivatagosodás hazánkban is égető probléma, pl. a Duna-Tisza közi Homokhátságon, ahol a ’70-es évek óta 2-5 méterrel csökkent a talajvízszint, de van, ahol 10 méter mínuszt is mértek. A vízért küzdő helyi gazdák a „tradicionális fokgazdálkodást” tartják megfelelő megoldásnak az egyre kritikusabbá váló helyzetre, a Zöld Gerilla mozgalom 2021. augusztus 11-én „Tevére, magyar!” címmel tartott figyelemfelkeltő demonstrációt a témában. A homokhátsági gazdák 2020-ban szintén tevés megmozdulással támasztották alá, hogy a hagyományos lótartás és növénytermesztés ellehetetlenülése a vízhiány miatt nem klímahiszti, hanem nagyon is valós, „itt és most” forgatókönyv.


Prémium hozzávalói, extravaganciája miatt a perzsa szeretetsüti önmagában tökéletes ajándék bármilyen jeles alkalomra: aki kapja, az első pillanattól átérzi az aktus jelentőségét. Augusztus 19-én hatásos gasztromeglepetés lehet pl. egészségügyi dolgozók számára, akiknek az elmúlt időszakban rengeteget köszönhettünk, vagy olyan humanitárius területen tevékenykedő szakembereknek, akiknek hálával tartozunk. Természetesen, ha épp nincs lehetőségünk ennyire összetett luxussüti elkészítésére, kedveskedhetünk egy egyszerűen nagyszerű pitével, koktél-, desszert- vagy tésztakülönlegességgel: a Kultúrmetélt gasztrouniverzumában széles a választék.

Perzsa szeretetsüti 8 személyre

Hozzávalók:

- 420 gramm mandulaliszt (extra finomra őrölt mandula)

- 50 gramm natúr, zúzott pisztácia vagy pisztáciaforgács

- 150 gramm barna nádcukor

- Fűszercukor: keverjünk össze 100 gramm barna nádcukrot, 1 teáskanál őrölt kardamomot és 50 gramm zúzott pisztáciát (a tésztába és a tálaláshoz is szükséges, úgyhogy készíthetünk kicsit többet is belőle).

- 120 gramm szobahőmérsékletű vaj

- 2 nagy, friss tojás

- 1 csipet só

- 250 gramm krémes natúr joghurt + extra joghurt a tálaláshoz (kb. 1 kis pohár: 150 gramm)

- 1 csapott teáskanál frissen őrölt szerecsendió

- 1 teáskanál őrölt kardamom

- 1 nagy, kezeletlen narancs frissen reszelt héja

- A tálaláshoz: szárított, ehető rózsaszirom, pisztácia, narancshéj + 1-2 evőkanál, a joghurtba kevert, frissen facsart narancslé


Elkészítés:

1. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.

2. Vajazzunk és béleljünk ki sütőpapírral egy 20-22 cm átmérőjű, magas falú tortaformát (ha ilyennel nem rendelkezünk, hosszú gyümölcskenyér-forma is megfelel).

3. Tegyük konyhai aprítógépbe a mandulalisztet, a nádcukrot, a fűszercukrot, a vajat és a csipet sót. Mixeljük nedves, morzsás állagúra.

4. A mandulamaszza felét öntsük az előkészített tortaforma aljába és jól nyomkodjuk le.

5. A mandulamassza másik feléhez adjuk hozzá a joghurtot, a tojásokat, a fűszereket és a reszelt narancshéj felét. Keverjük krémesre, majd öntsük a formába. Rázogassuk meg, hogy kellően elsimuljon. A tetejére szórjunk durvára zúzott pisztáciát és előmelegített sütőben süssük aranybarnára (kb. 40-50 perc).

6. Ha kész, vegyük ki a sütőből, hagyjuk langyosra vagy teljesen kihűlni. Tálaláskor hintsük meg ehető rózsaszirmokkal, pisztáciával, narancshéjjal. A legérzékibb gasztroélményért, amikor felvágjuk, az adagok mellé egy-egy evőkanál fűszercukorral, narancslével, narancshéjjal kikevert joghurtot is tegyünk. Felejthetetlen ízutazást mindenkinek!

Cukortipp: ha csökkenteni szeretnénk a süti cukortartalmát, a tésztamasszában lévő nádcukor egy részét vagy akár az egészet helyettesítsük édesítőszerrel. Az íz és a textúra miatt a tálaláshoz viszont hagyjuk meg a fűszercukrot a maga valójában.

Laktózmentesen: tejmentes sütihez a joghurtot édesítetlen kókusztej-joghurtra, a vajat kókuszzsírra cserélhetjük.

Variáció: a süti az idők során az ötórai teásasztal díszeként is nagy népszerűségre tett szert, nyugati interpretációban azonban sokszor nem joghurttal tálalva, hanem (mint a poszt borítóképén látható), icinggal a tetején készítik.

Érdekesség: a finomság egyes forrásokban balaboosta sütije néven fut, a „balabusta” jiddisül ugyanis az otthon melegét megteremtő, a családot, barátokat összehozó, főztjével elkápráztató anya vagy nagymama héber eredetű megjelölése. New York egyik legnépszerűbb közel-keleti bisztrója a manhattani Balaboosta, mely hagyományos izraeli, jemeni, perzsa és marokkói fogásokat kínál trendi interpretációban. A Balaboosta tulaja és séfje, Einat Admony ugyanezzel a címmel egy remek mediterrán szakácskönyvet is megjelentetett 2013-ban.

Még több gasztrokuriózum a teszta.fun Kultúrmetélt-rovatában>>

Ez is érdekelhet
Minden jog fenntartva! Gyermelyi Zrt. 2021