Mástészta

2011. 11. 11.

Malloredus vörösboros bárányraguval



A malloredus – más néven szardíniai gnocchetti – ilyenkor, ősszel kerül elő, mert jól illeszkedik a vastag, tartalmas húsos szószokhoz. Kicsit felderítjük most ezt az őszi aprótészta vonalat, Gabahhal kezdjük a sort.


Tisztítsuk meg a hagymát és aprítsuk fel. Tegyünk egy kisebb serpenyőbe egy kevés olívaolajat és tegyük bele a hagymának kb. a negyed részét. Közepes lángon kezdjük dinsztelni. Hámozzuk meg a paradicsomot, daraboljuk fel jó apróra, és amikor a hagyma már üveges, adjuk hozzá. Sózzuk meg és adjunk hozzá egy kávéskanálnyi cukrot is. Lassú tűzön forraljuk be szósszá (kb. 3 evőkanálnyinak kell maradnia). Közben az apróra vágott füstölt bacont egy másik serpenyőben vagy lábasban olívaolajon megpirítjuk, majd hozzáadjuk a maradék hagymát és üvegesre dinszteljük. Ezután mehet bele az apróra vágott fokhagyma és a darált (vagy nagyon apróra vágott) bárányhús.

Folytatás és recept a Pasta e Bastán >>>

Ez is érdekelhet
Minden jog fenntartva! Gyermelyi Zrt. 2021