Mástészta

2015. 05. 01.

Orgona mellé: serpenyős epres cobbler

Édesanyák, szerelmek kényeztetésére való ez az illatos-gyümölcsös cobbler, külön izgalom, hogy egyenesen a serpenyőből lehet kikanalazni: színtiszta élvezet lassú tavaszi-nyári reggelekre. A készítési mód elsőre kissé szokatlannak tűnhet, de a lépéseket követve ráérzünk a dologra és nyilvánvalóvá válik, hogy az is készíthet házi csodát anyák napjára, akinek még életében nem volt fakanál a kezében.

epres_c3crop.jpg

Szükséges hozzá: egy olyan – pl. hagyományos öntöttvas – serpenyő, amit sütőbe is be lehet tenni, ha azonban ilyenünk nincs, használjunk egy vastagabb, magasabb falú sütőtálat (olyat, amiben rizsfelfújtat szoktunk sütni), ill. ennek a mini változatát: a guszta, egyszemélyes ramekint (szuflé-sütőformát), ami ma már bármelyik bevásárlóközpontban beszerezhető.

Előkészületek:

  1. A sütő előmelegítése 180 fokra.
  2. A citromkrémhez a tejszínt, valamint a tálat és az eszközöket, amelyekkel a krémet készítjük, tegyük hűtőbe, hogy tökéletesen lehűljenek.

(Megj.: hogy a hangsúlyt az eperre, a citromra és a mandulára helyezzük, csökkentettük a recept cukortartalmát: inkább magas gyümölcstartalmú eperdzsemmel édesítettünk.)

epres_c3.jpg

Epres kobler citromkrémmel

Hozzávalók 8 személyre (= egy nagyobb serpenyő)

A koblerhez:

- 2/3 bögre kiváló minőségű búzafinomliszt (pl. Gyermelyi)

- 1/3 bögre mandulaliszt vagy nagyon finomra darált mandula (ha nem tudunk hozzájutni, használjunk 1/2 bögre búzafinomlisztet + 1/2 bögre teljes kiőrlésű búzalisztet vagy búzaréteslisztet)

Lisztvariációk: minden sütinek nagyon jót tesz szín és íz szempontjából is a kukoricaliszt, amit 35-40%-ban keverhetünk a búzaliszthez. Finom gluténmentes verziót készíthetünk rizsliszt+kukoricaliszt+egy kis kukoricadara keverékéből, ez esetben a kukoricadara megfogja, haraphatóbbá teszi a gluténmentes tésztát. Persze, a maglisztekről sem kell elfeledkeznünk: a mandula ünnepi ízvarázsba burkol minden sütit.

- 1/2 bögre világosbarna nád-kristálycukor

- 1 bögre tej (2,8%-os zsírtartalmú megfelel), de mandulatejjel vagy tej+mandulatej keverékével is készíthetjük

- 1/2 bögre puha, sótlan, szobahőmérsékletű vaj

- Csipetnyi 

- 2 csapott teáskanál sütőpor

- 1 csapott teáskanál őrölt fahéj

- 2 bögre egész eper

- 2 bögre negyedekbe vágott eper + 3-4 evőkanál zamatos eperdzsem

- Opcionálisan a tálaláshoz: aranybarnára pirított mandulapehely

A citromkrémhez:

- 2 bögre zsírdús tejszín (pl. 20%-os President UHT főző- és habtejszín)

- 4-5 csapott evőkanál nád-porcukor (hiányában a világosbarna nád-kristálycukrot daráljuk finomra kávédarálóban)

- 1 teáskanál vanília-esszencia vagy 1 vaníliarúd kikapart magvai

- 1 illatos citrom frissen facsart leve és lereszelt sárga héja (a citromot, ha nem bio, pár órára áztassuk hideg vízbe, hogy biztos lejöjjön minden kemikália a héjáról)

epres_c4.jpg

Elkészítés:

  1. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
  2. Tegyük a vajat egy nagy serpenyőbe, majd az előmelegített sütőben olvasszuk-forrósítsuk fel.
  3. Egy kisebb lábasban keverjük össze a 2 bögre egész epret 3-4 evőkanál eperdzsemmel és 1/4 pohár vízzel. Az epret közben villával nyomkodjuk szét (botmixerrel is dolgozhatunk). Az összezúzott epret tegyük fel közepes lángon párolódni, olykor kevergessük meg. Amikor már sűrű és krémes (kb. 10 perc), szedjük le a habot a tetejéről, paszírozzuk át egy szűrőn, majd fedjük le és tegyük hűtőbe kicsit pihenni.
  4. Egy mély tálban keverjük ki a a liszteket, a sütőport, a nád-kristálycukrot, a sót és a fahéjat.
  5. A tejet öntsük a szárazanyaghoz és konyhai robotgéppel dolgozzuk csomómentesre (elég folyékony állagú lesz).
  6. A közben felforrósodott vajat vegyük ki a sütőből és borítsuk rá a laza tésztaalapot (a sütőt ne zárjuk el). A tésztát ne kenegessük, mozgassuk, csak egy kicsit rázogassuk meg, hogy szépen elterüljön.
  7. Vegyük ki a hűtőből a közben kissé lehűlt és összesűrűsödött eperpürét és gyorsan keverjük el benne a friss, negyedekbe vágott epret.
  8. Az epermixet határozottan öntsük a serpenyőben elterülő tésztaalap közepére. Ismét ne mozgassuk: kerül, ahová kerül. Tegyük a sütőbe és 35-40 perc alatt süssük szép, világos aranybarnára.

Készítsük el a citromkrémet:

  1. Vegyük elő a hűtőből a lehűlt keverőtálat, az eszközöket és a tejszínt.
  2. A citromot csavarás előtt konyhadeszkán párszor görgessük meg, így aromái jobban felszabadulnak.
  3. A tejszínt kezdjük el alacsony fokozaton habosítani, de ne túl keményre. Folyamatosan mixelve, kanalanként keverjük el benne a cukrot, adjuk hozzá a vaníliaesszenciát, kisebb adagokban a citromlevet, majd kapcsoljunk nagyobb fokozatra és verjük keményre a citromkrémet. Végül lazán, fa spatulával keverjük el benne a reszelt citromhéj 3/4-ét.

epres_c5.jpg

Tálalás: ébredező édesanyánknak szeretettel designolt tálcán, orgonaszirmok közepette kínáljunk az izgalmasan szabálytalan, langyosan remegő epres kobler-halmot, a tetején roppanós citromkrémmel, pirított mandulapehellyel, citromhéjjal meghintve… Érdemes megismételni az év akár minden vasárnapján!

fresh-strawberry-cobbler.jpg(Képek: Pinterest) 

Cobbler-tippek: cobblert sokféleképp készíthetünk, a fenti egy stílusos, egyedi megközelítés. Egy másik, ismertebb verzió, hogy az olvasztott vajat a tészta kikeverésekor, a tej után öntjük a szárazanyaghoz, összedolgozzuk, és már mehet is az enyhén kivajazott sütőtálba. Ezután – fentiek szerint – ráborítjuk az előkészített, befűszerezett, részben felfőzött, pürésített gyümölcsöket és készre sütjük (természetesen nem csak eperrel készíthető, nagyon finom piros bogyósgyümölcsökkel, málnával, kajszibarackkal, de akár rebarbarával is).

Romantikus reggelekre pedig guszta mini-cobblereket is alkothatunk egyszemélyes ramekin (szuflé) sütőformában, az ováció biztos így sem nem marad el… Érdeklődőknek ajánljuk: Villants desszertel! 18 perces remekművek>>

Valamint:

Készítettél már hűtve sütit? Próbáld ki epres-csokis "álommal">>

A csokis házitészta is bírja a gyümölcsöt, de az Alfredo-szószt sem kevésbé>>

A gyümölcsös-morzsás "komposztsütinek" pedig tényleg minden belefér>>

És ha Édesanyád ízlése nem annyira "édes", lepd meg ezzel a szivárványszínű látványpitével>>

Ez is érdekelhet
Minden jog fenntartva! Gyermelyi Zrt. 2021