Receptek

2015. 11. 21.

Tészta grillsajttal és szűzpecsenyével

A 2016. év a változás éve lesz, mondta a Húgom. Én pedig kiegészítettem azzal, hogy remélem a pozitív változások éve. Mert megérdemlem, megérdemeljük. Éppen Feldmár András Szégyen és szeretet című könyvét (http://www.libri.hu/konyv/szegyen-es-szeretet.html) olvasom, amiben kétféle tudatállapotról ír. Leegyszerűsítve, a nagy sötétségről, és a vidám világosságról. Állítólag az életünk nagyobb részét az előbbiben töltjük, meghúzva magunkat, hogy ne halljanak, ne tudjanak rólunk, arról, ahogy élünk, amit tettünk, vagy velünk tettek, mert szégyenkezünk. De még ebben az állapotban is tudjuk, hogy létezik valahol egy szeretetteljes tudatállapot, csak azt éppen nem nekünk találták ki, nekünk nem adatott meg. A szégyenérzet és szeretet közötti út a bátorság, amely a felálláshoz és átlépéshez kell. Senki nem mondta, hogy könnyű lesz. De ahogy Édesanyám szokta mondani, amíg élünk, addig muszáj felállni és menni tovább. Nem létezik kifogás. Na jó... azért egy-egy illatos étel elfogyasztása közben kissé lazíthatunk az „örökké erősnek kell lenni” állapoton is. :-)

teszta_grillezett_sajttal_szuzpecsenyevel_1_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Hozzávalók: 

  • 200 g Gyermelyi Vita Pasta masni
  • 150 g natúr grillsajt
  • 1 csomag szeletelt füstölt, főtt szűzpecsenye
  • 3 ek balzsamecet
  • 3-4 ek bazsalikom pesto
  • 3-4 gerezd fokhagyma
  • 2 ek olaj

Elkészítés:

A tésztát kifőzzük.

Miután a tésztát kifőztük, összekeverjük azt a bazsalikomos pestoval (/cikk\/egyszeru_de_nagyszeru_814).

A natúr grillsajtot és a szeletelt szűzpecsenyét forró serpenyőben, olajon addig pirítjuk, amíg a grillsajt kockák megpirulnak. Ehhez hozzákeverjük az összenyomott és aprított fokhagymákat is. Sózni nem kell, mert a grillsajt és a pecsenye már elég ízesek.

A bazsalikomos tésztával összekeverjük a fokhagymás sülteket, majd rászórjuk a balzsamecetet, és azzal is összeforgatjuk lágyan az egészet.

Laktató, finom.

Jó étvágyat hozzá!

teszta_grillezett_sajttal_szuzpecsenyevel_2_kesz-700.jpg

Fotó: KockacZukor

 

- KockacZukor -

Ez is érdekelhet
Minden jog fenntartva! Gyermelyi Zrt. 2021