Mástészta

2013. 07. 05.

Kedvenc tésztafűszereink eredete - Bazsalikom

Amikor tésztaételt készítünk, az egyik elmaradhatatlan fűszernövény, amit felhasználunk a bazsalikom. Mindjárt erről is szólok részletesebben, de előtte egy kis történeti kitekintés a fűszernövények megjelenésére, felhasználásának mibenlétére.

bazsalikom.gif

Már az ókori egyiptomiak is használtak gyógynövényeket és fűszernövényeket is például a balzsamozáskor. A Bibliában is említésre kerülnek néhányszor az édenkertben termett növények. A kínaiak és a koreaiak már az időszámítás előtt 500 körül is kereskedtek ezekkel a növényekkel. Aztán megnyílt a fűszerút Ázsia és Európa között. Európa komolyabban az 1600-as években szállt be a kereskedelembe a Holland Kelet-Indiai Társaság megalapításával.

Ma is használjuk mindazokat a fűszereket, amikkel a középkorban is kereskedtek, így például a borsot, a köményt, a fahéjat, a gyömbért, a szegfűszeget és a szerecsendiót. Persze azóta újabbakat és újabbakat fedezett fel az emberiség és kezdte el őket használni.

Akkor térjünk vissza a bazsalikomhoz. Perzsiából és Indiából származik, de ma már a mediterrán területek nagy részén termesztik. Magyarországon is megterem, sőt ugye ma már kifejezetten divatos, akár a konyhaablakban kis fűszerkertet fenntartani, és ennek a bazsalikom általában elengedhetetlen része. (Napos, meleg helyet szereti és a bő öntözést.) Így mindig kerülhet az ételbe friss fűszer.

Elnevezése görög eredetű és „királyt" jelent. A rómaiaknál nagyon népszerű növény volt, a szerelem és a termékenység szimbólumának tartották. A hinduknál szent növény, és még mindig él a szokás, hogy bazsalikomot ültetnek a háznál, ami hozzájárul a családi boldogsághoz.

Európában, a középkorban, azonban azt gondolták, hogy a bazsalikomtövek alatt skorpiók tenyésznek, és már csak attól, hogy valaki megszagolja, az agyába is bejutnak ezek az élőlények. Leginkább a paradicsommal tartják harmonikus fűszernek, mert jól mennek egymáshoz ízben. Nem véletlen, hogy szinte alig van paradicsomos tésztarecept, amiből kimaradna. 150 különböző fajtája van.

Jellegzetes illata van. Főzéskor általában az utolsó fázisban kell a szószokhoz, leveshez stb. adni, mert így tudja legjobban megőrizni ízeit. A paradicsomon kívül még a fokhagymával és a citrommal harmonizál. Egészségügyi szempontból is jótékony hatású, magas a C-vitamin tartalma. A népi gyógyászatban köhögéscsillapítónak, étvágygerjesztőnek, vízhajtónak is használták.

Ez is érdekelhet
Minden jog fenntartva! Gyermelyi Zrt. 2021